December 8., Szeplőtelen Fogantatás ünnepe a Vatikánban és Olaszországban is munkaszüneti nap, így a Szentatya délben a hívekkel és zarándokokkal együtt imádkozza el az Úrangyalát. Délután pedig felkeresi a Piazza di Spagna-n álló Mária-szobrot, ahol egész nap követik egymást a virágokkal hódoló hívek és zarándokcsoportok, hogy ő is a Szűzanya lábai elé helyezze virágait. Íme az idei ünnepi Úrangyala-beszéd magyarul:
Kedves Testvérek!
A mai napon Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét üli az Egyház. Amint azt Boldog IX. Piusz az 1854-es Ineffabilis Deus apostoli levélben kijelentette, Mária „a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és különleges kegyéből, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt”. Ezt a hitigazságot tartalmazzák Gábriel arkangyal hozzá intézett szavai: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr!” (Lk 1,28). A „kegyelemmel teljes” kifejezés Isten szeretetének csodálatos művére utal, amelynek révén a bűn által elveszett életünket és szabadságunkat kívánta visszaadni az Ő megtestesült, meghalt és feltámadott Egyszülött Fia által. A keleti és a nyugati Egyház a II. század óta ezért ünnepli és hívja segítségül a Szüzet, aki igenjével közelebb vitte az eget a földhöz, s így „Isten szülője és életünk dajkája” lett, ahogyan Szent Romanosz Melodosz írja egy régi himnuszban (Canticum XXV in Nativitatem B. Mariae Virginis, in J.B. Pitra, Analecta Sacra t. I, Parigi 1876, 198). A VII. században Jeruzsálemi Szent Szofroniosz magasztalja Mária nagyságát, mert Benne a Szentlélek vett lakást és úgy fogalmaz: „Te meghaladsz minden ajándékot, amellyel Isten bőkezűsége valaha is elárasztott bármely embert. Mindenkinél gazdagabb vagy a benned lakó Isten miatt” (Oratio II, 25 in SS. Deiparae Annuntiationem: PG 87, 3, 3248 AB). És amint Szent Béda Venerabilis magyarázza: „Mária áldott az asszonyok között, mert a szüzesség ékességével együtt megkapta a kegyelmet, hogy gyermeknek legyen szülője, aki Isten” (Hom I, 3: CCL 122, 16).
Mi is megkapjuk a „kegyelem teljességét”, aminek fel kell ragyognia életünkben, mert „Urunk, Jézus Krisztus Atyja – írja Szent Pál – minden lelki áldással megáldott minket… kiválasztott bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk… s eleve arra rendelt bennünket, hogy … fogadott gyermekeivé legyünk” (Ef 1,3-5). Ebben a fiúságban az Egyház által részesülünk, keresztségünk napján. Ennek kapcsán írja Bingeni Szent Hildegárd: „Az Egyház tehát szűz anyja az összes kereszténynek. A Szentlélek titokzatos erejéből foganja és hozza világra őket, s felajánlja Istennek, hogy Isten fiainak nevezzék őket” (Scivias, visio III, 12: CCL Continuatio Mediaevalis XLIII, 1978, 142). Végül pedig, Isten Anyja lelki szépségének oly sok megéneklője közül kiemelkedik Clairvaux-i Szent Bernát, aki kijelenti, hogy az „Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes” fohász „kedves Istennek, az angyaloknak és az embereknek. Az embereknek az anyaság miatt, az angyaloknak a szüzesség miatt, Istennek pedig az alázat miatt” (Sermo XLVII, De Annuntiatione Dominica: SBO VI,1, Roma 1970, 266).
Kedves barátaim, arra készülve, hogy ma délután szokás szerint lerójam hódolatomat a Szeplőtelen Szűz Mária előtt a Piazza di Spagna-n, forduljunk hő imánkkal Őhozzá, aki közbenjár Istennél, hogy segítsen hittel megünnepelni az Úr születésének immár közelgő ünnepét.

)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.