2012. jan. 8. 23:59 - írta vatikanifigyelo

Kedves Testvérek!

Ma Urunk Megkeresztelkedése Ünnepét üljük. Délelőtt 16 gyermeket részesítettem a keresztség szentségében, s ezért most arról szeretnék néhány rövid gondolatot megfogalmazni, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. De először is induljunk ki egyszerűen gyermeki mivoltunkból: ez egy mindannyiunk számára közös alaphelyzet. Nem mindenki szülő, de az biztos, hogy mindnyájan gyermekek vagyunk. Világra jönni soha nem választás kérdése, mert előtte nem kérdezik meg tőlünk, meg akarunk-e születni. De életünk folyamán kifejleszthetünk egy szabad hozzáállást az élethez: elfogadhatjuk mint ajándékot, és bizonyos értelemben azzá „válhatunk”, amik már vagyunk: fiak. Ez a lépés fordulópontot képez személyi érettségünkben, s a szüleinkkel való kapcsolatban is, akik iránt hála tölt el. Olyan lépés ez, amely képessé tesz minket, hogy magunk is szülővé váljunk – nem biológiai értelemben, hanem erkölcsileg.

Isten vonatkozásában is mindannyian gyermekek vagyunk. Isten minden teremtmény létezésének eredete, és minden emberi lénynek egyedi módon Atyja: egyedi, személyes kapcsolatban áll vele. Isten mindnyájunkat akart és szeret. És ebben az Istennel való kapcsolatban, hogy úgy mondjam, „újjászülethetünk”, vagyis azzá válhatunk, amik vagyunk. Ez a hit révén történik meg, az Istenre mint létezésünk eredetére és alapjára kimondott mély és személyes „igen” révén. Ezzel az „igennel” az életet elfogadom a mennyei Atya ajándékának, egy olyan Szülő ajándékának, akit nem látok, de akiben hiszek, és akiről szívem mélyén érzem, hogy az én Atyám és minden embertestvéremé, egy végtelenül jóságos és hű Atya. S mire épül az Atyaistenbe vetett hit? Jézus Krisztusra épül: az ő személye és története mutatja meg nekük, ismerteti meg velünk az Atyát, amennyire csak ebben a világban lehetséges. Hinni abban, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, lehetővé teszi, hogy a „újjászülessünk a magasból”, vagyis Istentől, aki a szeretet (vö. Jn 3,3). És ismét vegyük csak figyelembe, hogy senki nem teszi magát emberré: anélkül születtünk, hogy mi magunk tettük volna, megszületésünk mint passzív esemény megelőzi aktív cselekményeinket. Ugyanez érvényesül keresztényi mivoltunk esetében is: senki nem teheti magát kereszténnyé kizárólag saját akaratából. A keresztényi mivolt is ajándék, ami megelőzi cselekvésünket: újjá kell születnünk egy új születés révén. Szent János azt mondja: „akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,12). Ez a keresztség szentsége. A keresztség az új születés, ami megelőzi cselekvésünket. Hitünkkel elébe mehetünk Krisztusnak, de csakis Ő maga tehet minket kereszténnyé és adhatja meg ezen szándékunkra, vágyunkra a választ, amivel magunk nem rendelkezünk, a méltóságot és a hatalmat, hogy Isten fiai lehessünk.

Kedves Barátaim! Urunk Megkeresztelkedésének vasárnapja lezárja a karácsonyi időt. Adjunk hálát Istennek ezért a nagy titokért, ami az Egyház és az egész világ számára az újjászületés forrása. Isten az ember fiává lett, hogy az ember Isten fiává legyen. Újult örömmel legyünk hát fiak: emberként és keresztényként, megszületve és újjászületve egy új, isteni létezésre. Egy apa és egy anya szeretetéből megszületve, s Isten szeretetéből újjászületve a keresztség által. Szűz Máriától, Krisztus és mindazok Anyjától, akik hisznek Benne, kérjük, hogy segítsen valóban Isten gyermekeiként élni, nem szavakban, vagy nem csak szavakban, hanem tettekkel. Szent János írja még: „Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint” (1 Jn 3,23).

(Eredeti szöveg itt.)