2012. febr. 18. 0:29 - írta vatikanifigyelo

Kedves Testvérek!

Múlt vasárnap láttuk, hogy nyilvános fellépése során Jézus sok beteget meggyógyított, kinyilvánítva ezáltal, hogy Isten az életet akarja az ember számára, méghozzá a teljes életet. A most vasárnapi evangéliumban (Mk 1,40-45) Jézus egy olyan betegséggel szembesül, amit abban az időben a legsúlyosabbnak tartottak, s ami az embert „tisztátalanná” tette és kizárta a társadalmi kapcsolatokból: vagyis a leprával. A vonatkozó külön törvények (vö. Lev 13-14) a papoknak tartották fenn a leprássá nyilvánítás feladatát, s ugyancsak a papnak kellett megállapítania a gyógyulást, s visszaengedni a gyógyult beteget a rendes életbe.

Miközben Jézus a galileai falvakat járja egy leprás áll elébe és így szól: „Ha akarod, megtisztíthatsz!”. Jézus nem kerüli az érintkezést azzal az emberrel, sőt, az állapota iránti mély részvéttől vezéreltetve kinyújtja kezét és – a törvényi tilalmat átlépve – megérinti, majd azt mondja neki: „Akarom, tisztulj meg!”. Krisztusnak abban a cselekedetében s azokban a szavaiban benne foglaltatik az egész üdvtörténet. Megtestesül benne Isten gyógyító akarata, amellyel meg akar tisztítani a minket eltorzító és kapcsolatainkat tönkretevő rossztól. Jézus kezének a leprással való érintkezésével leomlik minden válaszfal Isten és az emberi tisztátalanság között, a Szent és annak ellentéte között. Persze nem azért, hogy tagadja a rossz létezését és negatív erejét, hanem hogy megmutassa, Isten szeretete erősebb minden rossznál, még a legfertőzőbbnél és a legocsmányabbnál is. Jézus magára vette betegségeinket, „leprássá” lett, hogy mi megtisztuljunk.

Ennek az evangéliumi résznek ragyogó egzisztenciális kommentárját adja Assisi Szent Ferenc híres esete, amit végrendelete elején így foglal össze: „Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, a bűnbánat útját: míg bűnökben éltem, szinte elviselhetetlennek tűnt fel előttem bélpoklosok látása. És íme, maga az Úr vezérelt közéjük és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb elviselhetetlennek látszott számomra, egyszerre testem és lelkem mondhatatlan édességére fordult. Utána egy kevés ideig még vártam; azután elhagytam a világot.” (FF, 110; magyarul: Isten rabjai. Assisi Szent Ferenc és Jacopone da Todi írásai és versei. Interpopulart, Szentendre, 1993). Azokban a leprásokban, akikkel Ferenc akkor találkozott, mikor még úgymond „bűnökben élt”, jelen volt Jézus. És akkor, amikor odalépett egyikükhöz, s undorát legyőzvén megölelte, Jézus meggyógyította Ferencet leprájából, vagyis büszkeségéből, és megtérítette Isten szeretetére. Íme, ez hát Krisztus győzelme, a mi mélységes gyógyulásunk és feltámadásunk az új életre!

Kedves Barátaim! Forduljunk imádsággal Szűz Máriához, akinek tegnap emlékeztünk meg lourdes-i jelenéseiről. Szent Bernadettre egy mindig aktuális üzenetet bízott a Szűzanya: az imádságra és a bűnbánatra szóló felszólítást. Anyja révén mindig Jézus közeledik hozzánk, hogy megszabadítson a test és a lélek összes betegségétől. Hagyjuk, hogy Ő megérintsen és megtisztítson minket, s mi is cselekedjünk irgalmasságot testvéreinkkel!

(Eredeti szöveg itt.)