2012. ápr. 2. 10:34 - írta vatikanifigyelo

Virágvasárnap egyben az ifjúsági világnap is azokban az években, amikor azt nem a jól ismert nagy nemzetközi találkozó formájában rendezik meg. Így az idén is virágvasárnap emlékezett meg róla a Szentatya a szentmisét követő Úrangyala-imádság keretében.

Az előtte celebrált szentmisére tekintettel a pápa az Úrangyalához kapcsolódóan nem mondott külön beszédet, csupán a jelenlevő csoportokat üdvözölte különféle nyelveken.



2012. febr. 17. 23:55 - írta vatikanifigyelo

Az Úrangyala imádság után a pápa többnyire a nagy világnyelveken köszönti az összegyűlt zarándokokat, kiemelve egy-egy nagyobb csoportot, ami egyfajta kitüntetésnek számít. Ezúttal, február 12-én egy magyar csoportot is anyanyelvén köszöntött:

„Szeretettel köszöntöm a magyar zarándokokat, különösen is a kiskunfélegyházai Constantinum Intézmény csoportját. A keresztény szellemben történő nevelés nagy adomány, egyben kötelezettség is, hogy tanúságtételünkkel átadjuk a hitet.”



2012. jan. 6. 23:57 - írta vatikanifigyelo

A délelőtti ünnepi mise kissé elhúzódott, mert a pápa két újonnan kinevezett apostoli nunciust szentelt püspökké a vatikáni bazilikában. Ezért az Úrangyala is csúszott, s a Szentatya elnézést kért a téren várakozó hívektől.

II. János Pálnak szokása volt, hogy vízkeresztkor ő maga szentelt fel néhány püspököt a világ minden tájáról (pl. Ternyák Csaba érseket 1993-ban, Erdő Péter bíborost és Veres András püspököt 2000-ben). XVI. Benedek nem folytatta ezt a vízkereszti gyakorlatot, s csak néhány esetben szentelt püspököt saját maga. Így a mostani alkalom kivételesnek számít.

Az Úrangyala végén boldog Karácsonyt kívánt a Julián-naptár szerint azt holnap ünneplő keleti egyházaknak.

A fő hír azonban az volt, hogy XVI. Benedek bejelentette, február 18-án konzisztóriumot tart, amelyen 22 új bíborost kreál. Korábbi esetekben a szerdai általános kihallgatás során jelentette be a bíborosi kinevezéseket, de az Úrangyala is hasonló alkalomnak számít, ezért nem meglepő az időzítés.



2011. dec. 26. 22:01 - írta vatikanifigyelo

Szomorú aktualitást adtak az első vértanú ünnepének a Nigériában Karácsony napján elkövetett keresztény-ellenes merényletek. Az Úrangyala-ima végén XVI. Benedek határozottan kiállt mellettük és felemelte szavát a megbékélés érdekében:

„Karácsonykor még erőteljesebben száll imánk Istenhez, hogy fékezze meg az erőszakosok halált osztó kezét, s a világban uralkodjék az igazságosság és a béke. Ám földünket továbbra is ártatlan vér öntözi. Mélységes szomorúsággal értesültem a merényletek híréről, amelyek idén is Jézus Születésének napján okoztak gyászt és fájdalmat Nigéria egyes templomában. Őszinte és szeretetteljes közelségemet kívánom kinyilvánítani a keresztény közösség, s mindazok iránt, akiket ez az értelmetlen tett sújtott, s imádkozom az Úrhoz a nagyszámú áldozatért. Felemelem szavam, hogy a különböző társadalmi csoportok közreműködése révén térjen vissza a biztonság és a nyugalom. Újfent erőteljesen megismétlem: az erőszak csakis fájdalomhoz vezet, romboláshoz és halálhoz. Az egymás iránti tisztelet, a megbékélés és a szeretet az egyetlen út a békéhez.”



2011. dec. 18. 21:24 - írta vatikanifigyelo

Az Angelus után Szentatyánk megemlékezett a tegnapi madridi boldoggá avatásokról: a Szeplőtelen Szűz Oblátusainak 22 tagját és egy világi személyt emeltek az oltár dicsőségére, akiket a spanyol polgárháború idején gyilkoltak meg hitükért. A pápa kívánja, hogy áldozatuk a megtérés és a kiengesztelődés további számos gyümölcsét teremje.

Ezt követően a Fülöp-szigetek déli vidékeit sújtó trópusi vihar áldozatait biztosította szolidaritásáról XVI. Benedek: „Imádkozom az áldozatokért, akik nagyrészt gyermekek, továbbá a fedél nélkül maradottakért és a számos eltűnt személyért”.




2011. dec. 11. 23:58 - írta vatikanifigyelo

Advent harmadik vasárnapján hagyomány Rómában, hogy a város plébániáinak gyermekei elviszik a Szent Péter térre a karácsonyi betlehemeikbe szánt Jézuska-szobrokat, hogy a Szentatya megáldja azokat.

Ma külön köszöntötte XVI. Benedek az európai országok életvédő szervezeteinek jelen levő képviselőit is, akik előző nap a római városházán rendeztek konferenciát. Magyarországot Soltész Miklós családügyi és szociális államtitkár, valamint Frivaldszky Gáspár és felesége, Edit, az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület elnöke képviselték – családostul – az Úrangyala-imádságon is.

A Szentatya szavai:

Kedves Testvérek, mai első köszöntésem a római gyermekeknek szól, akik a „Jézuskák” hagyományos megáldására jöttek el a Centro Oratori Romani szervezésében. Köszönet mindannyiótoknak! Kedves gyerekek, amikor majd betlehemetek előtt imádkoztok, emlékezzetek meg rólam is, amint én is megemlékezem rólatok. Köszönöm és boldog Karácsonyt!

Örömmel köszöntöm az életvédő mozgalom számos európai országból érkezett képviselőit a Chiara Lubich emlékének odaítélt „Kalkuttai Teréz Anya-díj” átadása alkalmából. Kedves Barátaim, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata évfordulóján emlékezzünk meg arról, hogy minden jog közül az első az élethez való jog. Minden jót kívánok tevékenységetekhez!




2011. dec. 4. 22:50 - írta vatikanifigyelo

Az Úrangyala-imádság végén elhangzott üzenetében a Szentatya három, a migránsokkal, menekültekkel kapcsolatos évfordulóra kívánta felhívni a figyelmet:


„A következő napokban ünneplik Genfben és más városokban a Nemzetközi Migrációs Szervezet létrejöttének 50., a Menekültek Státusáról Szóló Genfi Egyezmény 60., valamint a Hontalanság Eseteinek Csökkentéséről Szóló Egyezmény 50. évfordulóját.

Az Úrnak ajánlom mindazokat, akiknek – gyakran kényszer hatására – el kell hagyniuk saját országukat, vagy nincsen állampolgárságuk. Szolidaritásra bátorítok velük kapcsolatban, s imádkozom mindazokért, akik – súlyos fáradalmak és veszélyek árán is – ezen szükséghelyzetben levő testvérek védelmén és megsegítésén fáradoznak.”


Ezt nemcsak az indokolta, hogy a Vatikánban külön dikasztérium foglalkozik a migránsok lelkipásztori ellátásának ügyével, hanem az is, hogy a Szentszék éppen a december 5-7-i ünnepi IOM-ülésen válik a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) tagjává.

A Genfi Egyezményt a Szentszék 1956-ban írta alá, és csatlakozott az 1967-es kiegészítő jegyzőkönyvhöz is. A hontalanság megelőzésével kapcsolatos egyezményhez viszont a Szentszék nem csatlakozott, tekintettel a Vatikánvárosi Állam és a vatikáni állampolgárság sajátosságaira.