Kedves Testvérek!
A mai vasárnapi evangélium a betegeket meggyógyító Jézust állítja elénk: először is kézen fogva felsegítette és meggyógyította Simon Péter anyósát, aki lázas betegen feküdt; azután Kafarnaumban az összes beteget, aki csak testében, szellemében vagy lelkében szenvedett, továbbá „sokakat meggyógyított… és sok ördögöt kiűzött” (Mk 1,34). A négy evangélista egyöntetűen tanúsítja, hogy a mindenféle betegségtől és fogyatékosságtól való megszabadítás volt – az igehirdetéssel együtt – Jézus nyilvános működésének legfőbb tevékenysége. A betegségek tulajdonképpen annak jelei, hogy a Rossz működik a világban és az emberben, míg a gyógyulások azt mutatják, hogy Isten Országa, maga az Isten közel van. Jézus Krisztus azért jött, hogy alapjaiban győzze le a Rosszat, s a gyógyulások megelőlegezik halálával és feltámadásával szerzett győzelmét.
Jézus egy nap azt mondta: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mk 2,17). Akkor a bűnösökre utalt, akiket Ő meghívni és üdvözíteni jött. Ámde az is igaz, hogy a betegség tipikusan emberi helyzet, amikor erőteljesen megtapasztaljuk, hogy nem vagyunk önállóak, hanem szükségünk van másokra. Ilyen értelemben paradox módon azt is mondhatnánk, hogy a betegség üdvös pillanat lehet, amikor megtapasztalhatjuk mások figyelmét és figyelmet szentelhetünk másoknak! Attól az még persze megpróbáltatás marad, ami akár hosszúvá és nehézzé is válhat. Amikor nem jön a gyógyulás, és a szenvedések elhúzódnak, az mintegy ránk nehezedhet, elszigetelődhetünk, s akkor létezésünk lehangolódik és elembertelenedik. Hogyan reagáljunk hát a Gonosz ezen támadására? Természetesen a megfelelő kezelésekkel – s az orvostudomány az elmúlt évtizedekben óriási előrelépéseket tett, amiért hálásak vagyunk. Mégis, Isten Igéje arra tanít, hogy az alapvető és döntő hozzáállás, amivel szembenézhetünk a betegséggel az nem más, mint a hit Istenben, az Ő jóságában. Jézus is mindig ezt ismétli azoknak, akiket meggyógyít: hited megmentett (vö. Mk 5,34.36). A hit számára még a halál ellenében is lehetővé válhat az, ami emberileg lehetetlen. De milyen hitről van szó? Az Isten szeretetébe vetett hitről. Ez az igazi válasz, ami alapjaiban győzi le a Rosszat. Amint Jézus az Atyától kapott szeretet erejével szállt szembe a Gonosszal, úgy mi is szembeszállhatunk és győzhetünk a betegség megpróbáltatásai felett, ha szívünket megmerítjük Isten szeretetében. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik kiállták a szörnyű szenvedéseket, mert Isten mélységes nyugalmat adott nekik. Gondolok itt Chiara Badano nem is oly távoli példájára, akit ifjúsága virágjában ragadott el a gyógyíthatatlan betegség: akik csak meglátogatták világosságot és bizalmat nyertek tőle. Mindazonáltal a betegség idején mindannyiunknak szüksége van emberi melegségre: egy beteg megvigasztalása érdekében a szavaknál is többet számít a derűs és őszinte jelenlét.
Kedves Barátaim, jövő szombaton, február 11-én, a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapján tartjuk a Betegek Világnapját. Tegyünk mi is úgy, mint az emberek Jézus korában: lélekben vigyük elé az össze beteget, bízva abban, hogy Ő akarja és képes is meggyógyítani őket. Kérjük továbbá a Szűzanya közbenjárását, különösen is a legnagyobb szenvedésben és elhagyatottságban levőkért. Mária, betegek gyógyulása, könyörögj érettünk!
(Eredeti szöveg itt.)
* * *
A napokban Rómában nagy felfordulást okozó, szokatlan havazást a Szentatya sem hagyhatta szó nélkül: „Szép a hó, de reméljük, hamar eljön a tavasz” - mondta a szokásos köszöntések végén búcsúzóul.
Kedves Testvérek!
Ma Urunk Megkeresztelkedése Ünnepét üljük. Délelőtt 16 gyermeket részesítettem a keresztség szentségében, s ezért most arról szeretnék néhány rövid gondolatot megfogalmazni, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk. De először is induljunk ki egyszerűen gyermeki mivoltunkból: ez egy mindannyiunk számára közös alaphelyzet. Nem mindenki szülő, de az biztos, hogy mindnyájan gyermekek vagyunk. Világra jönni soha nem választás kérdése, mert előtte nem kérdezik meg tőlünk, meg akarunk-e születni. De életünk folyamán kifejleszthetünk egy szabad hozzáállást az élethez: elfogadhatjuk mint ajándékot, és bizonyos értelemben azzá „válhatunk”, amik már vagyunk: fiak. Ez a lépés fordulópontot képez személyi érettségünkben, s a szüleinkkel való kapcsolatban is, akik iránt hála tölt el. Olyan lépés ez, amely képessé tesz minket, hogy magunk is szülővé váljunk – nem biológiai értelemben, hanem erkölcsileg.
Isten vonatkozásában is mindannyian gyermekek vagyunk. Isten minden teremtmény létezésének eredete, és minden emberi lénynek egyedi módon Atyja: egyedi, személyes kapcsolatban áll vele. Isten mindnyájunkat akart és szeret. És ebben az Istennel való kapcsolatban, hogy úgy mondjam, „újjászülethetünk”, vagyis azzá válhatunk, amik vagyunk. Ez a hit révén történik meg, az Istenre mint létezésünk eredetére és alapjára kimondott mély és személyes „igen” révén. Ezzel az „igennel” az életet elfogadom a mennyei Atya ajándékának, egy olyan Szülő ajándékának, akit nem látok, de akiben hiszek, és akiről szívem mélyén érzem, hogy az én Atyám és minden embertestvéremé, egy végtelenül jóságos és hű Atya. S mire épül az Atyaistenbe vetett hit? Jézus Krisztusra épül: az ő személye és története mutatja meg nekük, ismerteti meg velünk az Atyát, amennyire csak ebben a világban lehetséges. Hinni abban, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, lehetővé teszi, hogy a „újjászülessünk a magasból”, vagyis Istentől, aki a szeretet (vö. Jn 3,3). És ismét vegyük csak figyelembe, hogy senki nem teszi magát emberré: anélkül születtünk, hogy mi magunk tettük volna, megszületésünk mint passzív esemény megelőzi aktív cselekményeinket. Ugyanez érvényesül keresztényi mivoltunk esetében is: senki nem teheti magát kereszténnyé kizárólag saját akaratából. A keresztényi mivolt is ajándék, ami megelőzi cselekvésünket: újjá kell születnünk egy új születés révén. Szent János azt mondja: „akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,12). Ez a keresztség szentsége. A keresztség az új születés, ami megelőzi cselekvésünket. Hitünkkel elébe mehetünk Krisztusnak, de csakis Ő maga tehet minket kereszténnyé és adhatja meg ezen szándékunkra, vágyunkra a választ, amivel magunk nem rendelkezünk, a méltóságot és a hatalmat, hogy Isten fiai lehessünk.
Kedves Barátaim! Urunk Megkeresztelkedésének vasárnapja lezárja a karácsonyi időt. Adjunk hálát Istennek ezért a nagy titokért, ami az Egyház és az egész világ számára az újjászületés forrása. Isten az ember fiává lett, hogy az ember Isten fiává legyen. Újult örömmel legyünk hát fiak: emberként és keresztényként, megszületve és újjászületve egy új, isteni létezésre. Egy apa és egy anya szeretetéből megszületve, s Isten szeretetéből újjászületve a keresztség által. Szűz Máriától, Krisztus és mindazok Anyjától, akik hisznek Benne, kérjük, hogy segítsen valóban Isten gyermekeiként élni, nem szavakban, vagy nem csak szavakban, hanem tettekkel. Szent János írja még: „Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint” (1 Jn 3,23).
(Eredeti szöveg itt.)
