Az év első napjának liturgiájában felhangzik a bibliai hármas áldás: „Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged, ragyogtassa rád arcát az Úr és kegyelmezzen néked, fordítsa feléd arcát az Úr, s adjon békét tenéked!” (Szám 6,24-26). Azért szemlélhetjük Isten arcát, mert Jézusban megmutatta magát: Ő a láthatatlan Isten látható képmása. Méghozzá Szűz Máriának is köszönhetően, akinek ma legfontosabb címét ünnepeljük, melynek révén egyedülálló módon részese lett az üdvtörténetnek: ő Isten Anyja. A Magasságbeli Fia az ő méhében öltötte magára a mi testünket, és mi láthatjuk dicsőségét (vö. Jn 1,14), érezhetjük a velünk való Isten jelenlétét.
Úgy kezdjük hát a 2012-es új esztendőt, hogy tekintetünket Isten Arcára szegezzük, aki a betlehemi Gyermekben mutatta meg önmagát, illetve Édesanyjára, Máriára, aki alázatos ráhagyatkozással elfogadta az isteni tervet. Nagylelkű „igenjének” köszönhetően jelent meg a világban az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert (vö. Jn 1,9), és nyílt meg számunkra a béke útja.
Kedves testvérek, amint az immár hagyomány, ma ünnepeljük a Béke Világnapját, a negyvenötödiket. Az államfőkhöz, a nemzetek képviselőihez és minden jószándékú emberhez intézett üzenetemben – melynek témája „A fiatalok nevelése a békére és az igazságosságra” – arra kívántam felhívni a figyelmet, mennyire szükséges és sürgető biztosítani az új nemzedékek számára a személy teljes értékű képzését célzó megfelelő nevelést, beleértve annak erkölcsi-szellemi dimenzióját is (vö. 3. pont). Különösen is hangsúlyozni szeretném, mennyire fontos az igazságosság és a béke értékeire nevelni. Ma a fiatalok némi szorongással tekintenek a jövőre életük figyelmet érdemlő vonatkozásait illetően, úgymint „olyan képzésben részesülni, amely mélységében felkészíti őket a valóság megértésére, a családalapítás nehézségei, a stabil munkahely, valamint ténylegesen hozzájárulni az emberibb és szolidárisabb társadalom építéséhez a politika, a kultúra és a gazdaság területén” (1. pont). Mindenkit arra szólítok, hogy türelemmel és kitartóan keresse az igazságosságot és a békét, hogy őrizze magában a vágyat a helyes és igaz dolgok iránt (5. pont). A béke sosem teljesen megvalósítható, hanem egy cél, amely felé mindannyiunknak törekednünk kell s amelyért mindannyiunknak tennünk kell.
Imádkozzunk azért, hogy az utat olykor fáradságossá tevő nehézségek ellenére ez a mélységes vágy a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke konkrét gesztusaiban öltsön testet. Imádkozzunk azért, hogy a nemzetek felelősei újfent készséggel vállalják, hogy elfogadják és elősegítik az emberiség ezen elnyomhatatlan sóhaját. Bízzuk ezen óhajunkat a „Béke Királya” Édesanyjának közbenjárására, hogy a most kezdődő év a remény és a békés együttélés ideje legyen az egész világban.
(Eredeti szöveg itt.)