Kedves Testvérek!
Nagyböjt első vasárnapján Jézussal találkozunk, amint a Jordán folyóban Keresztelő Jánostól megkapta a keresztséget (vö. Mk 1,9), majd a pusztában kísértést szenved (vö. Mk 1,12-13). Szent Márk tömör elbeszélése nélkülözi azokat a részleteket, amiket Máté és Lukács Evangéliumában olvasunk. A szóban forgó pusztának több jelentése is van. Jelölheti az elhagyatottság és a magány állapotát, az ember gyengeségének „helyét”, ahol nincsen támasz és biztonság, ahol a kísértés erősebben érződik. De jelölheti a menedék és az oltalom helyét is, mint az egyiptomi rabságból megmenekült Izrael népe számára, ahol különleges módon lehet megtapasztalni Isten jelenlétét. Jézus „negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán” (Mk 1,13). Nagy Szent Leó ezt úgy kommentálja, hogy „az Úr el akarta szenvedni a kísértő támadását, hogy megvédjen bennünket segítségével és tanítson bennünket példájával” (Tractatus XXXIX,3 De ieiunio quadragesimae: CCL 138/A, Turnholti 1973, 214-215).
Mire taníthat bennünket ez a jelenet? Amint a „Krisztus követése” könyvében olvassuk, „ember amíg csak él, teljesen sohasem lehet biztonságban a kísértésektől, (…) de a türelem és az igazi alázatosság által minden ellenségünknél erősebbek lehetünk” (Kempis Tamás: Krisztus követése, I. Könyv 13. fejezet. Ford. Jelenits István, Sch.P.). A türelem és az alázatosság révén, amivel nap mint nap követjük az Urat, megtanuljuk, hogy életünket ne rajta kívül építsük, mintha Ő nem is létezne, hanem Őbenne és Ővele, mert Ő az igaz élet forrása. Az emberi történelemben mindig jelen van a kísértés, hogy Istent elmozdítsuk, mi egyedül tegyünk rendet önmagunkban és a világban, csakis saját képességeinkre támaszkodva.
Jézus hirdeti, hogy „beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa” (Mk 1,15), hirdeti, hogy Őbenne valami új történik: Isten váratlan módon fordul az emberhez, egyedülállóan konkrét és szeretetteljes közelséggel. Isten megtestesül és belép az ember világába, hogy magára vegye a bűnt, hogy legyőzze a rosszat és visszavezesse az embert Isten világába. Ám a híradáshoz az a kérés társul, hogy viszonozzuk e nagy ajándékot. Jézus ugyanis hozzáteszi: „térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15). Felszólít, hogy higgyünk Istenben és életünk minden napját az Ő akaratához igazítsuk, minden cselekedetünket és gondolatunkat a jóra irányítva. A Nagyböjt alkalmas idő, hogy megújítsuk és szilárdabbá tegyük kapcsolatunkat Istennel a napi imádság, a bűnbánat gesztusai és a testvéri szeretet cselekedetei révén.
Híven fohászkodjunk a Szentséges Szűz Máriához, hogy nagyböjti készületünket oltalmazóan kísérje, és segítsen belevésni szívünkbe és életünkbe Jézus Krisztus szavait, hogy megtérjünk Őhozzá. Imáitokba ajánlom továbbá a lelkigyakorlatot, amit ma este kezdek meg a Római Kúria munkatársaival együtt.
(Eredeti szöveg itt.)
Kedves Testvérek!
A mai vasárnap az adventi idő második állomását képezi. Az egyházi év ezen időszaka azt a két személyt állítja előtérbe, akiknek kiemelkedő szerepe volt Jézus Krisztus történelmi eljövetelének előkészítésében: Szűz Máriát és Keresztelő Szent Jánost. Különösen ez utóbbira összpontosít Márk evangéliumának mai szakasza, amely Krisztus Előhírnökének személyiségét és küldetését írja le (vö. Mk 1,2-8). Jánost már kinézetében is nagyon aszketikus személyként mutatja be: teveszőrből készült ruhát visel, s a Júdea pusztájában talált sáskával és vadmézzel táplálkozik (vö. Mk 1,6). Jézus egy alkalommal azok ellentéteként mutatta be őt, akik „királyi palotában laknak”, s akik „finom ruhába öltöznek” (Mt 11,8). Keresztelő János stílusának minden keresztényt arra kellene ösztönöznie, hogy életstílusa a józanság legyen, különösen Karácsony ünnepére készülvén, amikoris az Úr – ahogy Szent Pál mondaná – „noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9).
János küldetése pedig a megtérésre szóló rendkívüli felhívás volt: keresztsége „új gondolkodás- és cselekvésmódra hívó lángoló felszólításhoz kapcsolódik, amely mindenekelőtt Isten ítéletének a kihirdetéséhez fűződik” (A Názáreti Jézus, I., Szent István Társulat, 31. o.), és a Messiás küszöbön álló megjelenéséhez, akit úgy jellemez, mint aki „hatalmasabb nálam”, és aki „Szentlélekkel keresztel” (Mk 1,7.8). János felszólítása tehát a józan életstílusnál tovább és mélyebbre megy: belső változásra szólít, kezdve saját bűnünk felismerésével és megvallásával. Miközben Karácsonyra készülünk fontos, hogy magunkba szálljunk, és őszintén felülvizsgáljuk életünket. Hagyjuk magunkat megvilágítani a Betlehemből kiáradó fénysugártól, annak fényétől, aki a „nagyobb”, s mégis kicsinnyé lett, aki a „hatalmasabb”, s mégis gyöngévé lett.
Mind a négy evangélista Izajás próféta egyik mondatára utal Keresztelő János prédikációjának bemutatásakor: „Egy hang kiált: ’Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át’” (Iz 40,3). Márk egy másik prófétától, Malakiástól is idéz, aki azt mondja: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat” (Mk 1,2, vö. Mal 3,1). Ezekben az ószövetségi utalásokban „Isten megmentő beavatkozásáról van szó, aki előlép rejtettségéből, hogy ítéljen és megmentsen; neki kell megnyitni az ajtót, előkészíteni az utat” (A Názáreti Jézus, I., Szent István Társulat, 31. o.).
Bízzuk Mária, a várakozó Szűz anyai közbenjárására az érkező Úr elé vivő utunkat, miközben haladunk tovább az Adventben, hogy előkészítsük szívünkben és életünkben az Emmánuel, a velünk levő Isten eljövetelét.
(Eredeti szöveg itt.)
