Kedves Testvérek!
Ma, Urunk Születése ünnepi liturgiájának másnapján Szent István diakónus, az Egyház első vértanúja ünnepét üljük. Cézáreai Euzébiusz történész „a tökéletes vértanúnak” nevezi őt (Die Kirchengeschichte V,2,5: GCS II,1, Lipcse 1903, 430, magyarul: Euszebiosz Egyháztörténete. Bp., 1983.), mert az Apostolok Cselekedeteiben ez áll: „István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében” (ApCsel 6,8). Nüsszai Szent Gergely ezt így kommentálja: „Becsületes férfiú volt, eltelve Szentlélekkel: lelki jósága folytán a szegények táplálásának feladatát látta el, szavának szabadságával és a Szentlélek erejével pedig elnémította az igazság ellenségeit” (Sermo in Sanctum Stephanum II: GNO X,1, Leiden 1990, 98). Az imádság és az evangelizáció embere volt István, akinek neve „koszorút” jelent, s Istentől elnyerte a vértanúság ajándékát. Ő ugyanis „a Szentlélekkel eltelve … látta az Isten dicsőségét” (ApCsel 7,55), s miközben megkövezték így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (ApCsel 7,59). Majd, térdre esve vádlói számára bocsánatért esedezett: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” (ApCsel 7,60). Ezért énekli a keleti egyház himnusza: „A kövek lépcsőfokokká lettek számodra és lépcsővé a menny felé … s te örvendezve társultál az angyalok ünneplő gyülekezetéhez” (MHNAIA t. II, Roma 1889, 694.695).
Az apostolok generációját követően a vértanúk kiemelt helyre kerültek a keresztény közösség megbecsülésében. A nagyobb üldöztetések idején dicséretük felüdülést jelentett a hívők fáradságos útján és az igazságot keresőket az Úrhoz való megtérésre bátorította. Ezért az Egyház isteni rendelésből tiszteli a vértanúk ereklyéit és olyan nevekkel illeti őket mint „az élet mesterei”, „élő tanúk”, „eleven oszlopok”, „hallgató hírvivők” (Nazianzi Gergely, Oratio 43, 5: PG 36, 500 C).
Kedves Barátaim, az igazi Krisztus-követés a szeretet, amit egyes keresztény szerzők „rejtett vértanúságnak” is neveztek. Ezzel kapcsolatban írja Alexandriai Kelemen: „Akik megvalósítják az Úr parancsait, minden cselekedetükkel tanúságot tesznek róla, minthogy azt teszik, amit Ő akar, és híven segítségül hívják az Úr nevét” (Stromatum IV, 7,43,4: SC 463, Paris 2001, 130). Az evangéliumhoz való őszinte ragaszkodás, akárcsak az ókorban, ma is életeket követelhet, és a világ különböző részein számos keresztény van üldöztetésnek kitéve, s néha a vértanúságnak is. De, amint arra az Úr emlékeztet, „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 10,22).
Forduljunk könyörgésünkkel a Legszentebb Szűzanyához, a Vértanúk Királynőjéhez, hogy őrizze meg jó szándékainkat, főképp azok irányában, akik üldöznek minket. Különösképpen ajánljuk Isten irgalmába az Egyház diakónusait, hogy Szent István példáján megvilágosodva sajátos küldetésüknek megfelelően működjenek közre az evangelizáció feladatában (vö. Verbum Domini ap. buzdítás, 94.).
(Eredeti szöveg itt.)
